Tiltott Törvénykönyv 0.86

Sziasztok!

A facebook oldalunkon meghirdetett egy éves tesztidőszak és a három hónapos fejlesztési, szerkesztési fázist követően elérkezett az ideje, hogy a Tiltott Törvénykönyv legújabb (0.86-os) verziója végre kikerüljön a közösség elé. A visszajelzéseitek alapján hisszük, hogy velünk együtt sokan vártátok már ezt a pillanatot. Visszatekintésképp elmondhatjuk és egyúttal biztató jelzésnek tartjuk, hogy a legutóbbi verzió 1400 letöltést produkált. Hisszük, hogy az elvégzett módosítások, fejlesztések a szabályrendszer előnyére válnak majd. Ezáltal pedig még többen kaptok majd kedvet ahhoz, hogy próbát tegyetek a TTK keretei közt zajló kalandozással.

Biztosan többeknek feltűnik majd, hogy az anyag terjedelme – bár több fejlesztéssel is gazdagodott – mégis pár oldallal csökkent. Ez elsősorban a mágiarendszer egyszerűsítésének – a mostanra feleslegessé vált varázstáblák kikerülésének – következménye. A változások egy meghatározó része a játékélmény növelését hivatott szolgálni. Így kapott többek közt a játék a korábbi mellé egy egyszerűsített harcrendszert, újra kalibrált karakterfejlődési utakat, illetve egy játékosabb próbamechanizmust. Persze a már megszokott, konkrét változtatásokat tartalmazó Javítási jegyzéket most is minden érdeklődő számára elérhetővé tettük.

Szintén fontos kihangsúlyozni, hogy a játékhoz fejlesztett összes online alkalmazás aktualizálásra és továbbfejlesztésre került. Például a Varázsműhely mostanra tartalmazza az összes varázslat szövegét, továbbá képessé vált a szakrális varázstudók varázslatainak képzettség szerinti szűrésére is.

Persze ennyi munka után sem dőlünk hátra. Újabb nyílt tesztidőszakot hirdetünk, melynek keretében továbbra is várjuk azokat a csapatokat, rajongókat, akik konstruktív lelkület mellett kedvet éreznek a játék kipróbálásához, annak jobbá tételéhez. Gyertek és tartsatok velünk!

Üdvözlettel,

Hulla